info@ahea.net
Abstracts of Submitted Papers 2015
Cultural Studies paper by Paksa, Rudolf (all papers)
Transzilvanizmus a tányéron avagy Miért az erdélyi konyhakultúra az egyetlen jelentős regionális konyhája a Kárpát-medencének?
Type of Abstract (select):Abstract (max. 250 words):
Étkezési szokásainkban – mint cseppben a tenger – hűen tükröződik identitásunk, a nagy történelmi folyamatok lenyomatai és korunk divatja. A társadalmi és gazdasági változások, sőt a politikai események is vizsgálhatók a gasztrotörténet szemszögéből. Az ugyanis, hogy mit, mikor és hogyan eszünk, árulkodó lakóhelyünk természeti adottságaira, mezőgazdaságának fejlettségére, kereskedelmi kapcsolataira, valamint az ott élők kulturális, vallási, nemzeti szokásaira nézve.
Nincs ez másként az erdélyi konyha esetében sem, amely a Kárpát-medence legjellegzetesebb regionális konyhája, mely a 15-17. században öltötte fel sajátos regionális színezetét. Ekkor és itt ugyanis a középkori európai étkezéskultúra a protestantizmus, az olasz reneszánsz, az Újvilág felfedezése, valamint a Balkán felől érkező török hatás révén színesedett, s nyerte el máig hatóan sajátos arculatát. Előadásomban azt fogom bemutatni, hogy mit tudunk az erdélyi konyha történetéről: kialakulásáról, s későbbi változásairól. Rá fogok mutatni, hogy miért csak az erdélyi konyha tekinthető a történelmi Magyarország egyetlen jelentős regionális konyhájának. Mindemellett olyan kérdéseket is feszegetni fogok, hogy miként viszonyult az erdélyi konyha a történelmi Magyarország többi részének étkezéskultúrájához, hogyan jelent meg a nacionalizmus és a polgárosodás hatása a 19. században, s milyen hatással volt az erdélyi konyhára a huszadik századi impériumváltás. Előadásom arra a nem kis mértékben provokatív tézisre épül, miszerint a szakácskönyvek hűbb képet rajzolnak a társadalmi folyamatokról, mint az ideológiai programnyilatkozatok és anyanyelvi statisztikák.
Brief Professional Bio (max. 100 words):
Rudolf Paksa received his MA diplomas from the Eötvös Loránd University, Budapest, in history and history eduction in 2006. Also at ELTE, he completed his PhD diploma with „summa cum laude” in modern Hungarian history, in 2012; his thesis advisor was Prof. Ignác Romsics of MHAS. Thesis title: „The Hungarian Far-Right Elite from the Beginning of the 1930s until 1945”.
During his university years he was a member of the Eötvös College (junior: 2000-2006, senior and teacher: 2006-2009), the Mathias Corvinus College (junior: 2000-2001), and the Erasmus College of Budapest (junior: 2005-2006).
From 2009 Dr. Paksa is a Reseach Fellow at the Institute of History of the Hungarian Academy of Sciences. His research interests are: Hungarian far-right movements, interwar period in Hungary, modern Hungarian historiography, the history of the Eötvös College (Budapest), gastrohistory.